Végére értem Timothy Zahn remek saját űropera-trilógiájának a Hódítók sorozatnak, melynek utolsó felvonása és grandiózus fináléja a Conquerors' Legacy. Mivel a kötet egyben a trilógia vége is, így most érdemes kicsit össze is foglalni az egész könyvsorozatot.
Az első könyv, a Conquerors' Pride, mely magyarul a Hódítók hatalma címmel jelent meg (két kötetre szedve) egy jövőbéli konfliktus kezdetét vázol fel. A Nemzetközösség békefenntartó erői éppen kapcsolatot vesznek fel egy eddig ismeretlen fajjal, akik a kommunikációs kísérletre rögtön fegyverrel válaszolnak: elpusztítják a békefenntartókat, ráadásul még a vészjelzős mentőkabinokat is kilövik. Egy kivétellel, amelyben Pheylan Cavanagh parancsnok tartózkodik, s kikapcsolja a vészjelzőjét. Nos, őt az ellenség elviszi, hogy tanulmányozza. Az első regényből megismerhetjük, hogy Pheylan Cavanagh mit él át a Zhirrzh kutatóbázison, illetve családja törekvését is, hogy megmentse őt. Az apja, Lord Stewart Cavanagh ugyanis korábban fontos tagja volt a Nemzetközösség politikai elitjének. A mentőakció megszervezése azonban Pheylan testvéreire, Aricre és Melindára maradnak, az apa ugyanis nyomozni kezd a Mrach nép egyik világán, amely során meghatározó titkokat fed fel. A regényről külön itt írtam.
Az első könyv egy elég hagyományos űroperának tűnik, a második rész, a Conquerors' Heritage (A hódítók öröksége) azonban megkavarja a szálakat. Itt ugyanis nemcsak a Cavanagh család tagjait hagyjuk hátra, hanem az emberiséget is, az egész regény a Zhirrzh faj szemszögéből követhetjük végig. Kiderül, hogy ők nem holmi gonosz és céltalan hódítók, mint az az emberek gondolják, sőt ők az embereket tartják céltalan hódítóknak. Az ő interpretációjukban ugyanis az emberek támadtak először a fent említett találkozókor, sőt olyan kegyetlenek voltak, hogy még a mentőkabinjaikból is támadták őket bölcspusztító fegyverekkel. A Zhirrzh társadalom ugyanis meglehetősen különös, van egy szervük, a fsss, amit 10 éves korukban kioperálnak, s ha meghalnak, pszichéjük ebben a szervben él tovább a családi szentélyben. Persze ezek a pszichék, azaz bölcsek mozgástere is limitált, a Zhirrzh faj mégis rájön arra, hogy az ő segítségükkel hogyan tudnak a csillagok között is valós idejű kommunikációt folytatni – ami egy olyan technikai húzás, mire az emberek képtelenek. Másrészről viszont a Zhirrzh technika nem olyan fejlett mint az emberi, számukra például a féregjáratba, halo-ba lépő űrhajók nyomonkövetése lehetetlen, mely az embereknél és szövetséges fajoknál természetes. Ahogy a korábbi könyv, úgy ez is főleg egy családra fókuszál, a Pheylant vizsgáló Thrr-Gilag kutatóra, fivérére, menyasszonyára, illetve szüleire. Szintés fontos szerepet kap emellett Prr't-zevisti, a bölcs aki a gyanútlan emberek fogságába kerül. A regényről külön itt írtam.
Tehát az első két kötetben a szembenálló két fél szemszögéből ismertük meg a konfliktust, mely közben persze halad előre, más eseményeket láthattunk az emberek, s mást a Zhirrzhek szemüvegén keresztül. A harmadik felvonás mindkét kötetet folytatja, egyszerre térnek vissza a Cavanagh-ok, valamint a Thrr család tagjai is. A szereplők tehát többnyire az előző kötetekben megismertek, melyben ki fontosabb, ki kevésbé fontos szerepet kap. Különösen érdekes, hogy Pheylan Cavanagh szerepét kifejezetten marginálisnak éreztem, a történet emberi főhőse talán inkább apja, Lord Cavanagh és esetleg a leánygyermek, Dr. Melinda Cavanagh lett. De ha az egész trilógia igazi hősét kellene meghatározni, az szerintem a Zhirrzh főhős, Thrr-Gilag kutató. A második könyvből megismert családi problémái és a Zhirrzh társadalom politikai konflitkusai is tovább folytatódnak és tetőznek a regényben. Szintén fontos szerepet kap a könyvben Thrr-Gilag bölccsé vált apja, Thrr't-rokik, valamint a másik ismert bölcs, Prr't-zevisti. Természetesen az emberi oldal egyéb hősei is visszatérnek, mint Aric Cavanagh, Petr Bronski hírszerző vagy az ászpilóta Adam Quinn. Külön tetszett a kötetben, hogy aprólékosan zárja le a szálakat – persze nem rögtön, hanem újabb és újabb váratlan fordulatokon keresztül – és szépen felbukkannak a korábbi könyvek mellékszereplői, s helyszínei is, ahogy minden a helyére kerül. Az első könyvből megismert bolygók és szektorok kerülnek ismét elő, a kötet súlypontja a Dorcasra, a Mrach világokra, valamint az Ycroma faj támaszpontjára, a Phormbira helyeződik.
A szereplők garmadáját talán soknak is éreztem a kötetben, egyszerre mintha túl sok szálat mozgatna az író, ám a végére minden a helyére került, a hősök némi vargabetűt követően egy-egy helyszínen csoportosulnak, és természetesen a véletlenek szerepe sem marad el abban, hogy végülis sikerüljön pontot tenni az egyik fél által sem akart háború végére. A hősök szinte egytől egyig szerethető karakterek lettek, az antagonisták – mindkét oldalon egy-egy poltikus és személyzetük, valamint egy kétszinű, "politikusi" idegen faj, akik saját hasznukra kívánják felhasználni a konfliktust – pedig kifejezetten ellenszenvesek lettek. Olyannyira, hogy olykor ingerülten húztam fel magam a húzásaikon és sürgetve vártam a vesztüket. A regény nagyon fordulatos, a végfejlemény persze kiszámítható, de amíg oda eljutunk, addig számos váratlan húzás borzolja az idegeinket. Azok számára akik kedvelik Timothy Zahn Star Wars regényeit, abszolút ajánlom ezt a trilógiát is. Ahogy a könyvek során szépen kiderül, nem egy tipikus és unalomig ismert idegeninváziós katasztrófatörténetről van szó, hanem sokkal többről, mely éppen arra mutat rá milyen váratlan társadalmi és kulturális különbségek lehetnek egy idegen fajjal való találkozás során, s egy-egy félreértés akár katasztrofális következményekhez is vezethet. Az emberek és a Zhirrzhek egyaránt jóravaló népek – leszámítva persze a számító politikusokat – a megoldást pedig a jószándék, hősiesség, bizalom és a véletlenek különös elegye éri el.
Az emberek jövőbeli társadalma kifejezetten életszerűre sikeredett, a Föld köszöni jól van, ahogyan a földi országok és nemzetek is. Az említett Bronski például ukrán, de vannak japánok, oroszok, s egyéb népek tagjai is a kötet szereplői között, mégha az emberi főhősök főként britek is. A történet szerint a Föld népei először különféle telepeket hoztak létre a felfedezett bolygókon, majd idővel elszakadtak az anyaországhoz kötődő szálak, a bolygók különféle kolóniái vagy egyesültek, vagy külön nemzetként kérték felvételüket a Nemzetközösségbe. Az eredmény ugyanaz a sokszínű emberi társadalom lett, amely itt a Földön is jellemző. Persze nem az amerikai utópisztikus hurrádemokráciát látjuk, sőt az egyik emberi államszervezet, a NorCoord éppenhogy túlzott hatalmat és befolyást gyakorol a többi nép felett (khmm). Szintén kétes az emberek és a szövetséges fajok viszonya is, mely csak fenntartásokkal nevezhető mellérendeltnek. Egymás mellett élő népek, akik bizalmatlansággal tekintenek egymásra, esetenként háborús előzményekkel tűzdelt mély ellentétek húzódnak közöttük, egy bonyolult politikai és diplomáciai struktúrát eredményezve. A Zhirrzh társadalom szintén izgalmas lett, s nemcsak a halált túlélő bölcsek, hanem a társadalomszervezetük, a kláni társadalmuk miatt is. Igaz, ennek elemei a friss Thrawn könyvekből megismert Chiss társadalomra emélkeztetnek. Az is remek húzás, hogy a két hadban álló faj eltérő technikai vívmányokkal rendelkezik, s a hadi repertoárjuk is elég különböző. A trilógia egy kellemes, könnyed olvasmány a sci-fi rajongók számára, amit külön személyessé tesz, hogy többnyire két családot követhetünk nyomon, egy emberit és egy Zhirrzhet, amint saját és társadalmuk problémái mellett, népük válságát is meg akarják oldani. Ez a személyes hangvétel teszi a trilógiát igazán űroperává!