A jó, a rossz és a lovak – Gillian Bronte Adams eposzi fantasy trilógiája

Gillian Bronte Adams írásai közül először a Songkeeper Chronicles trilógiával találkoztam, mely egy igazán kreatív, s hangulatos kis fantasy történet lett törpökkel, griffel és oroszlánokon lovagló harcosokkal, no meg a Dallal, ami mindenben ott van. Adams e talán leginkább kiskamaszoknak szóló regényeit követően fogott bele újabb nagy művébe a Fireborn Epic trilógiába, mely igazán lebilincselő olvasmánnyá nőtte ki magát.

A vaskos kötetek egy kidolgozott világot mutatnak be, számtalan néppel, vallással és kultúrával, Adams a világépítés során Tolkien, Sanderson és más fantasy eposzokat író szerzők nyomán halad. A könyvek három (illetve később négy) nézőpontkaraktert követnek végig, akik három teljesen más kultúrából érkeztek, történetük azonban később összeforr. Közös pontok persze ígyis akadnak, mindhármuk életében fontos szerep jut a bűntudatnak, a megbocsátásnak (saját maguknak is), illetve a testvéri kapcsolatoknak.

Az első kötetben leginkább Ceridwen tal Desmond szálát lehet kiemelni, a vörös hajú ifjú nő Soldonia királyának lányaként nevelkedett, mígnem egy szörnyű esemény során meghalt fivére, Bair, ami miatt mindenki őt hibáztatta....saját maga is. Baleset volt, a fiatal testvérek ugyanis egymással is vetélkedve megpróbáltak betörtni egy vad tűzszülött (fireborn) lovat, ám az állat végzett a fiúval. S mi volt ebben Ceridwen bűne? Nos, ő vette rá fivérét erre a merész kihívásra. Ceridwent az apja kitagadta, homlokába a kasart égetve, mely örökké árulóvá nyilvánította, ám e kitaszítottság mit sem jelentett, ahhoz képest, amit a lány érzett magáról: ahol csak jár pusztulást okoz másoknak... Ceridwen végül maga betört egy tűzszülöttet, hű hátasát, Mindart, s csatlakozik az Outriders nevű határőr alakulathoz, mely Soldoniát védi a külső betolakodótól, valamint védi felbecsülhetetlen értéküket, különleges lovaikat, a solbornokat.

Álljunk itt meg egy szóra. Az egyik helyszín tehát a legendás Soldonia, egy a skót-walesi-ír középkor, valamint Tolkien rohír lovasai által ihletett világ. Soldonia hét tartományból (chiefdom) áll, élükön egy-egy tartományfőnökkel (warchief, mondhatni fővezér, kiskirály), míg a legfőbb hatalom Lochrann tartományfőnöke, aki egyben Soldonia királya. A személynevek a kelta világot idézik (Liam, Glyndwr, Rhodri), a társadalom is kissé, bár klánok helyett inkább területi alapú, valamiféle vazallusi rendszerrel. A hét tartományhoz eredetileg egy-egy különleges lófajta is tartozott, a történet idejére azonban már vegyesen tenyésztették ezeket. Soldonia kincse ugyanis a solborn lovak, melyek maguk is különleges képességgel bírnak. A tűzszülöttekről már volt szó, ezek a lovak tüzet és füstöt fújnak, tűzvihart szabadítanak el; egy másik típus a tengervérűek (seablod), akik a sósvizekben élnek, s sikolyuk félelmetes az emberi fülnek. Rokonaik a folyamének (riveren), akik megérzik a föld alatti vízereket, s mindkét vízhez kapcsolódó lófajta képes irányítani a hullámokat és áramlatokat is. A legerősebb és termetesebb lovak a földvájtak (earthhewn), kemény, páncélszerű bőrrel és hatalmas fizikai erővel, igazi tankok, ráadásul fegyverzetük egy bizonyos kor után hegyes szarvval is kiegészül. Felejtsük el a kecses unikornisokat, ezek a lovak igazi masszív hadimének. Ott vannak még a viharhozók (stormer), lényegében pegazusok, szárnyas lovak, akik a repülés mellett villámcsapást is elő tudnak idézni, valamint az árnymének (shadower), akik képesek beleolvadni az éjszakába, s az árnyékokba, szinte teljesen láthatatlanná válva. A legkülönlegesebb azonban a hetedik fajta, a hajnalmének (dawnling), akik ciklikusan feltöltődő fénye zenitjéhez közeledve bármilyen sebet begyógyít, ámbátor ebbéli képességük miatt csaknem kihalásig vadászták őket. Csaknem.

A solborn lovak ráadásul kötődnek lovasaikhoz, s a bizalmon alapuló kötelék révén gazdáik is részesülnek némileg képességeikből, a tűzszülött lovasa jobban bírja a tüzet, a tengervérű és folyamén gazdája tovább maradhat egy levegővétellel a víz alatt, az árnyméné nesztelenül mozog s lovával együtt olvad az árnyékba, és így tovább. Adams történetében ez képezi a fantasy eposzok kellékének számító „varázsrendszert”, mely nem boszorkányság, hanem különleges állatokhoz kötődik. S a kötelék révén személyessé is válik, a hősök és lovaik kapcsolata fontos eleme a történetnek, törődéssel, szeretettel, s olykor félelemmel, de leginkább bizalommal átitatva.

Soldonia népe és az Outriderek között otthonra lelt Ceridwen életét azonban hamarosan felborítja egy hatalmas csapás, Nadaar roppant birodalma támadja meg országukat, ráadásul, miként az kiderül, Soldonia vezetői között is árulók ármánya segíti a hódítást. Ceridwen azonban nem a trónra, hanem a népre gondol, s ez hajtja, viszi előre útja során. Eleinte diadal általi elégtételt remél, majd bosszúra vágyik, majd végül rájön, hogy az igazi célja a harcnak a népe védelme. Saját démonaival is meg kell persze küzdeni, azzal a tévképzetével, hogy ő mindenütt csak másoknak árt, s felelőtlen, vakmerő tetteivel, kontrolálatlan tüzével mindenkit eléget maga körül. Ebben is segít hű társa, Finnian te Donal, akivel igazán szerethető párost alkotnak (olykor se veled, se nélküled), a mindkettőjük mellett mentorkodó veterán, Markham te Hoard (a negyedik nézőpontkarakter) és más bajtársak. Ceridwen később maga lesz a legendás Tűzszülött, ám ez nem a pusztítás tüze, hanem a kitartó harcé.

A másik főhős Rafi Tetrani, ő már a Nadaar Birodalomhoz kötődik, mégha az őt is kivetette. Sorsa ennyiben hasonlít Ceridwenhez, egy uralkodó fia, ám egy palotapuccs révén szüleivel, hugával végeztek, rá és bátyjára pedig börtön, majd szökésük után menekülés várt. Mígnem bátyja, Delmar feláldozta magát végtelenül gonosz unokatestvérük (a fő antagonista) Sahaknak, hogy megmentse Rafit. Rafi látta bátyját lezuhanni, ami miatt bűntudat gyötri, úgy érzi, hogyha ő fogta vissza fivérét, ha gyorsabban fut, akkor megmenekülhetett volna. Ő bukott el, ezért veszett el bátyja. A másik hatása e szörnyű éjszakának, hogy Rafi ettől kezdve csak menekül és menekül. A kötet visszatérő szófordulata a Fuss Rafi. Fuss. Reményteli változást hozott az anyja népéhez, az Alonque törzshöz tartozó idős Torva, aki befogadta házába a rémult fiút, ahogy Zorrand halászfalu is otthont adott neki. A három Que törzs, a tengerparti Alonque, a dzsungelben élő Mahque és a hegyekben tanyázó Hanonque szintén Nadaar járma alatt nyög, Rafi pedig, aki csak menekülni szeretne, végül a Que Ellenállásnál köt ki.

Rafi nem akar harcolni, nem olyan mint a bátyja, ám mégis meg kell találni a maga erejét. Ebben nagy segítségére lesz hű társa, Szellem, egy tengervérű csikó, akivel mintegy véletlenül kötelék alakul ki. Szoros, sorsfordító kötelék. Itt is több kultúra találkozik, a Que törzsekben a természeti népek elnyomó civilizáció elleni szabadságharca testesül meg, egy befogadó egyszerű közösség küzdelme egy hatalmas birodalommal. S ebbe jön még Szellem, a Soldoniához kötődő paripa, mely lovaktól a nadaariak babonásan félnek (tenger-démonnak is nevezik), ám Sahak mégis ki akarja fürkészni titkukat és erejüket saját sötét céljaira. Nadaar flórája és faunája is érdekes, különösen a jelképpé is váló, harciszekereket húzó kőszemű tigrisek (amik pillantásától ledermed az áldozatuk), vagy a nadaariak kegyetlen hódítóvallása által tisztelt kitinpáncélos szörnyeteg, a kötetekben szintén fontos szereplő scadtha.

A harmadik nézőpontkarakter, Jakim már nem uralkodói sarj, ám ő is súlyos terheket hordoz magával családja miatt. Jakim az eliami közösséghez tartozik, egy nomád, monoteista néphez (Aodh-t, a világ sebeinek hordozóját követik), akik szent városát, a Várost elpusztította Nadaar, s azóta csak a remény él, hogy számkivetett népük egyszer újra megszabadul. Jakim történetében erősen érződik az ókori zsidóság jelentette inspiráció, amit csak tovább fokoz személyes kálváriája: egy prófécia miatt fivérei eladták még gyermekkorában rabszolgának, ahogy Józsefet testvérei. A történet ezt követően azonban már eltérő úton halad, Jakimból nem lesz sem egyiptomi, sem nadaari előkelő, hanem miután egy kedves katonatiszt felszabadítja szkrollnak áll, egyfajta szerzetesnek. Ifjú fogadalmas. Aodh szentírása ugyanis a Város falain voltak felvésbe, az elveszett tudást pedig a szkrollok őrzik, nemcsak tekercseken, hanem testükre is tetoválva. Jakim maga is jelentkezik a szkrollok egy küldetésére, hogy újabb elveszett tudást tárjon fel az elpusztult Város falaihoz, ám csak hazugság révén került be a csapatba. Emiatti bűntudata mardossa, ahogy szerencsétlen körülmények között a Soldoniát leigázó nadaari táborban köt ki újra rabszolgaként.

Jakim azonban elsősorban nem a tudásvágy, vagy Aodh jobb megismerése miatt akart a Városba menni, hanem hogy hazatérjen testvéreihez, hogy elmondhassa, megbocsátott nekik. Erre csak a harmadik kötetben került sor, s Jakimnak akkor kell szembesülnie azzal, hogy „mondani könnyű”. Meg kellett tanulnia, hogy magát csapja be, ha csak úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, s csak az ellene elkövetett bűn teljes tudatával, s testvérei azzal való szembesítésével tudott őszinte bocsánatra lelni háborgó szívében. A három karakter közül leginkább Jakimban erős az Aodh-ba vetett hit, mégha ő is elbizonytalanodik, elbukik is, de képes ráhagyatkozni, akár a fogságot és nehézségeket is vállalva. Ebben persze segít szerető nővére, Siba emléke, illetve a tőle hallott prófécia is. Jakim segítőkészségén, gondoskodásán átviláglanak Aodh igazságai, s végül évszázadok után ő lesz az első hajnallovas.

Ennél nagyobb történeti spoilerekbe nem belemenve egy erős és komplex történetet kapunk, intrikus árulókkal, gonoszabb és árnyaltabb antagonistákkal, illetve az emlegetett Sahak szörnyű tervével. A fény azonban ezúttal is győzedelmeskedik a sötétség felett, mégha útközben áldozatok, akadályok és reménytelennek látszó helyzetek is állják hőseink útját. Mindezt egy kidolgozott, sokfajta népség és különböző vallások és kultúrák által benépesített világban. A történet üzetében felcsillan, a hit és a remény, a sötétséget követő gyógyító hajnal. A hősök fejlődnek, s képesek felnőni saját küldetéseikhez, melyben persze támogatókarakterek is segítik őket. Bár Jakim maga is szinte gyermek, a másik két hős, a testvéreik elvesztése miatti bűntudatban őrlődő Ceridwen és Rafi maga is talál új „családtagokat”, akikkel törődhet, mint az ifjú folyamlovas Liam, valamint Rafi új „testvérei", Sev és kisöccse, a csintalan Iakki. Na persze ezek sem zökkenőmentes kapcsolatok.

A barátságok és szerelem terén mindenekelőtt a Ceridwen igazi társává is váló Finnianről kell szót ejtenünk, aki talán a legkidolgozottabb támogató karakter árnyménjével, Siffel, illetve farkaskutyájával, Cúval. Markham az Outriderek kissé morcos, ám vajszívű vezetője, vagy épp Rafi jóbarátja, Moc is említést érdemel, de van még néhány szerethető figura. A barátságok esetében ugyancsak ki kell emelnünk a Ceridwen és Rafi, valamint Finnian és Jakim között kialakuló szoros baráti köteléket is. S persze nem hagyhatjuk ki a ló és lovas közötti kapcsot sem! Ám talán mégis a testvéri kötelék az egyik legfőbb témája a könyvnek. Az elveszett testvérek megkerülhetnek, s őket is gyötörheti bűntudat, mint Jakim legtöbb szerepet kapó bátyját, a Que lázadók közé is beálló Yath-ot.

A történet tele van remek fordulatokkal, tanulságokkal, és kidolgozott karakterekkel, ámde fantasy sorozatról lévén szó, ne hagyjuk ki: zseniálisan megkoreografált csatajelenetekkel is. Ezek olykor tényleg eposzira sikeredtek, ahol ló és lovas, bajtárs és barát közösen küzd és harcol a pusztító ellenséggel népük, szeretteik és a gyámolítandók védelmében. A tét pedig persze növekszik, s így olykor igazán vakmerő hősiességről olvashatunk, s izgulhatjuk végig hőseink hajmeresztő akcióit. Talán annyi kritikát fogalmazhatok meg a végén, hogy a harmadik kötetre nagyon Nadaar kontinensére terelődik át a hangsúly, ezért is volt szükség negyedik nézőpontkarakterre. Ezt sajnálom, nekem nagyon tetszettek a soldoniai poltikai szálak is, a tartományfőnökségek világa. Bár a lezárás tolkieni eukatasztrófikus, egy hosszabb epilógusnak is örültem volna, kicsit belepillantva, hogy a hősök hogyan boldogulnak majd az újrarendeződés kihívásaival. Mindent összevetve azonban egyértelműen egy nagyszerű modern eposzt kaptunk, fontos és pozitív üzenettekel, eposzian hősies nagy csatákkal, izgalmas világgal és fiktív kultúrákkal, melyet némi kis humor is fűszerez. Csak ajánlani tudom, s remélem, hogy egyszer talán magyarra is lefordítják Gillian Bronte Adams köteteit.

(A képek forrása Gillian Bronte Adams oldala.)