Hogy néz ki egy büntetőper egy fantasy világban? Milyen az amikor egy ork hadurat idéznek bíróság elé, hogy ítéljenek az általa elkövetett számtalan háborús bűn ügyében? Ezeket a kérdéseket teszi könyve kiindulópontjának Christie Golden War Crimes című regényében.
A kötet a Warcraft univerzumban játszódik, egy sokoldalú és részletgazdag világban, aminek a megismerését is kiválóan segíti a könyv. Sőt talán egy olyan olvasónak, aki még nem járatos ebben az univerzumban még izgalmasabb is lehet a történet, hiszen ő tényleg a tanúk beszámolói alapján tárgyalási napról tárgyalási napra ismeri meg az eseményeket, ami alapján bíróság elé citálták Garrosh Hellscream ork hadurat. Népírtás, egy város "lebombázása", gyerekrablás, rabszolgaságra kényszírtés, lakosság kitelepítés, kényszerített gyereknemzés (méghozzá sárkányoknak!) és még lehetne sorolni azokat a bűnöket, amelyek alapján bíróság elé áll Garrosh. Ráadásul nemcsak a háborús ellenfél, az emberekből, éjelfekből, törpökből, gnómokból és worgenekből álló Szövetség, hanem a Garrosh vezetése alatt álló, szintén többnemzetiségű (ork, troll, vérelf, tauren, goblin, elhagyott) Horda vezetői is az ork hadúr vérét kívánja. Sőt még a mindenki által tisztelt ork sámán, Go'el, azaz Thrall is meg akarta ölni Garrosht, aki korábban hadúrrá nevezte ki a vádlottat. Garrosh ugyanis meglehetősen fajgyűlölő is, az orkokon kívül a vele egy oldalon harcoló fajukat is semmibe nézte, ellenük is követett el komoly bűnöket.
Garrosht tehát a tárgyalóteremben majdnem mindenki halálra szeretné ítélni, ám a kínai kultúra által inspirált pandarenek, illetve természeti isteneik, a Magasztos Égiek (a Fehér Tigris, a Vörös Daru, a Jáde Kígyó és a Fekete Ökör) rendes és törvényes tárgyalást rendelnek el a vádlottnak. A vádat a Szövetség, azon belül is egy éjelf, Tyrande főpapnő képviseli, míg a Védelem képviselőjét a Hordának kell kijelölnie. Igen ám, de a Horda vezetői maguk is leginkább a halálos ítéletet szeretnék korábbi hadfőnökük számára. Végül a tauren Baine Bloodhoof lesz a védőügyvéd, akinek magának is lenne elszámolója az apját meggyilkoló orkkal, ám a becsülete és a kötelességtudata erősebb, és elvállalja legjobb tudása szerint a feladatot.
A regény innentől a tárgyalási napok sorozata, a Vád újabb és újabb tanukat sorakoztat fel Garrosh szörnyű bűneinek bizonyítására, míg a Védelem igyekszik kiszedni a dolog méregfogát, sokszor rávilágítva arra, hogy a tanúk sem voltam patyolattiszták az általuk elősorolt vétkekben. S talán ez is a regény egyik fő üzenete, hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess vagy pontosabban ez esetben inkább, hogy nézz előbb magadba, mielőtt mások felett ítélkezel. Ráadásul, hogy még fantasybb legyen a cselekmény a bölcs bronzsárkányok, az idő őrzői is a tárgyalóterem segítségére sietnek, egy olyan szerkezettel, amely képes arra, hogy megmutassa, visszajátsza a tárgyalás során az egyes múltbéli eseményeket. A szerkezetet először a pártatlanság és igazság legfőbb eszközeként üdvözlik, ám később a Vádnak, a Védelemnek és a közönségnek is rá kell jönnie, hogy a múlt visszajátszása, a levetített képsor ugyanúgy manipulálható, mint a tanúk vallomásai.
A kötet további erőssége az erős lélektani vonulata, hogy az egyes hősök miként és hogyan reagálnak Garroshra és bűneire: hogyan képesek feldolgozni a haragot, a bosszúvágyat, illetve miképp képesek vagy képtelenek arra, hogy megbocsássák az őket ért égbekiálltó sérelmeket. A könyv hősei közül első helyen a védőügyvédet, az említett Baine Bloodhoofot kell kiemelni, akiben magában is komoly feszültséget okoz, hogy annak az életéért (életfogytiglan börtönbüntetésért) kell érvelnie, akit ő maga is legszívesebben puszta kézzel fojtana meg. Mások, mint a bölcs ork sámán, Go'el a saját döntéseinek súlyával küzd, aminek révén Garrosh hatalmi pozícióba került: félreismerte az ork harcost. Ott van továbbá Jaina Proudmoore, a Kirin Tor mágustanácsának a vezetője, egy korábban optimista és békeszerető nő, akit ekkora teljesen megtört az, hogy Garrosh kiírtotta a városát, Theramore-t, s nem képes leküzdeni vagy feldolgozni az izzó haragját, hasonlóképpen a nemeself Vereesa Windrunnerhez, akinek szeretett férje vesztette életét Theramore pusztulásakor. Vereesa és nővére, a halála után banshee-vá vált Sylvanas maguk is egy érdekes történetszálat kapnak, melyet leginkább a bosszúvágy, és a bosszú általi újbóli egymásratalás irányít.
A bosszúvágy mellett azonban végig ott a megbocsátás és a második esély kérdése is, melyet talán leginkább a fiata ember herceg, Anduin Wrynn képvisel, aki annak ellenére is hisz abban, hogy Garrosh is képes megváltozni, hogy kevés híján maradt életben az után, hogy összecsapott az orkkal. A kötet karakterei fejlődnek a regény során, reagálnak a tanúvallomásokra (nem egy közülök maga is tanú is), és ennek alapján erősödik fel bennük hol a bosszúvágy, hol az gyűlölet, hol a jogos igazságszolgáltatás vágya, hol a saját bűneik feletti önvád. A regény dinamikáját leginkább a bosszú, az igazság és az önvád dinamikája motiválja, miközben szépen sorra megismerjük Garrosh rémtetteit is. Van-e mentség egy fajgyűlölő, népírtó, másokat rabszolgasorba taszító ork számára? Valószínűleg nincs. De el lehet-e venni az életét, teljesen megfosztva bármely későbbi bűnbánattól, vagy változástól? Nos, a regény a fantasy keretek között olyan fontos kérdéseket is boncolgat, ami már a mi világunknak is sajátja.