• dorsk28

Gyilkosság a Galactic Expresszen – Ajánló Timothy Zahn Quadrail sorozatához 2

Timothy Zahn ötrészes sci-fi krimije, a Quadrail sorozat első három kötetéről az előző posztban írtam, most pedig a széria befejező két kötetét mutatom be, melyek a The Domino Pattern és a Judgment at Proteus címeket viselik.


A sorozatot az amazon felületén 3+2-es kiszerelésben is meg lehet vásárolni, s azt kell mondjam okkal bontották meg így a szériát, az utolsó két kötet ugyanis szorosabban is összefügg. Míg a negyedik rész Compton és Bayta 6 hetes, a galaxis másik végébe, a Filiaeli űbe tartó hosszú vonatútját öleli fel, addig a befejező részben elérünk a célállomásra, a rejtélyes Proteusra. A kontinuitás a szereplők terén is tettenérhető: Compton és Bayta mellett a negyedik részben felbukkanó mufurc tinédzser, Terese German, a filiaeli orvos, Dr. Aronobal, valamint a filiaeli exrendőr, Logra Emikai is meghatározó szereplő lesz, sőt a negyedik kötet egyik epizódszereplőjéről is kiderül, hogy fontosabb, mint aminek elsőre tűnik. Sőt a The Domino Pattern kényszerű szövetsége a világuralomra törő csoportelmével, a Modhrival, is jelentős fordulópont a széria egészét illetően is.


A történetről csupán a dióhéjban, nézzük könyvenként. A negyedik kötet talán a legjobb a szériában, éppen mássága miatt: itt nem a Frank és a Modhri galaxisméretű háborúja a fő elem, hanem egy sokkal újszerűbb Agatha Christiesebb, megközelítést kapunk. A galaxis két végét összekötő szuperexpresszen ugyanis furcsa halálesetek következnek be. Méghozzá úgy, hogy a Quadrail járataira semmilyen fegyvert, mérget vagy ilyenek nem lehet felvinni, mindent kiszúrnak a Pókok hiperérzékeny szenzorai. Akkor hogy történt, hogyan játszotta ki ezt a gyilkos? Na és ki is ez a gyilkos és mit akar? Az izgalmas krimitörténétetben ezt a űrbéli bűntényt nyomozza ki a Quadrail Poirot-ja, Frank Compton és Haistingse, Bayta.


Az ötödik regény már a finálé, ám a lezárás előtt még méllyebbre merülünk a galaktikus méretű összeesküvésben. Némileg a korábbi regényekben is érződik, hogy az egyes regények két nagyobb részre bonthatók a helyszínek és a cselekmény alapján: itt azonban ez különösen erős. A könyv első fele a Filiaei űrben lévő Proteus állomás rejtélyeivel foglalkozik, míg a második fele már a mi galaxisrészünkben játszódik, elzárva a szálakat. Zahn ráadásul igyekszik minden korábbi regényben megkezdett szálat lezárni, legyen az az első kötetben felbukkant Larry Hardin világmegrengető terve, vagy a második regényben szereplő, titokzatos földbetemetett űrhajók ügye. Éppen ezért nem érezhetünk hiányérzetet a lezárásában, különösen mivel az előző könyvek több kedvelt szereplője is visszaköszön a fináléra, olyanok mint Fayr, McMicking, Rebekah vagy Morse ügynök. Bár a finálé lehetett volna még pár fejezettel hosszabb, Compton és Bayta háborúja kielégően, és természetesen igazi Zahn-os happy enddel zárul.


És ha már Compton és Bayta. Az első három könyv kissé távolságtartó, gondoskodó, sőt olykor féltékenykedő kapcsolata is új szintre emelkedik a két epizódban, s talán Comptonhoz hasonlóan mi is mind beleszerethetünk a lányba, aki az egész széria talán legjobban kidolgozott szereplője, a főhős mellett. Az új szereplők mellett Terese German is érdekes karakter lett, különösen jól sikerült a Compton felé irányzott undokságának érzékeltetése, és a fricskáik. Az új ellenfél meglehetősen aljas, amolyan "velejéigig gonosz" lett, s ezzel lehetőség lett az előző könyvek szívtelen világhódítója, a Modhri előtt is, hogy megváltozhasson, amolyan Anakin Skywalkeres módon. De vajon képes-e erre?


Összességében azt mondhatom, hogy a Quadrail egy lenyűgöző és izgalmas sci-fi széria, amely egy kiváló házassága a tudományos fantasztikus és a krimi műfajoknak. A Zahn féle fordulatok és rejtvények pedig egy igazán remek könyvélvényt nyújtanak minden sci-fi rajongó számára!

5 views0 comments